Gyűjtemény

GYŰJTEMÉNY

Haas János az 1970-es években kezdett el gyűjteni. Mindig vonzotta a festett világ. Gyermekkorától kezdve látogatott kiállításokat, később nyomdászként kapcsolatba került a grafikákkal. A vonzódást fokozatosan szenvedéllyé érlelte egy szép Czóbel kép, az első vásárlás. Saját szavait idézve, ekkor kapta meg a "vírust". Érdeklődése a különlegességek, a lappangó értékek és a felfedezésre váró alkotók és művek felé irányul. E gyűjtői ars poetica - amelynek központi gondolatait az intuíció, a mű és mesterének értékelése és a "közhaszon" fontossága jelentik - eredményeképp még az ismert nevű mesterek is kevésbé ismert korszakukból származó művekkel szerepelnek Haas János gyűjteményében.

A gyűjtemény legjellegzetesebb részét az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején a magyar avantgárd második hullámának idején keletkezett expresszionista, kubista ihletésű művek alkotják: Bene Géza, Ilosvai Varga István, Jancsek Antal, Kádár Béla, Kmetty János, Perlrott Csaba Vilmos, Ráfael Viktor, Ruzicskay György, Scheiber Hugó, Schönberger Armand, Simon György János, Tipary Dezső festményei, grafikái.A párizsi tanultságú művészek közül Emőd Aurél, Bálint Rezső, Frank Frigyes koloritgazdag képei színesítik a kollekciót.A sokáig méltatlanul mellőzött rendkívül tehetséges festőnők művészetének rangját szép példák illusztrálják a gyűjteményben: Barta Mária, Gráber Margit, Gyenes Gitta, Polgár Boriska a modern magyar piktúra jellemvonásait sok színnel gazdagították.Az 1930 utáni másfél évtized jellegzetességei közül a francia oldottságot Bene Géza, Gráber Margit, Peterdi Gábor képei, a dekorativitásra törekvést Farkasházy Miklós festményei, a baloldali elkötelezettségű festészet programjának megvalósulását Dési Huber István, Bán Béla, Fenyő Andor Endre, Ruzicskay György, Sugár Andor táj-, csendélet-, és munkaábrázolásai, a szürreálishoz való vonzódást Anna Margit és Ámos Imre szentendrei akvarelljei őrzik. E korszak nagy magányosa, Farkas István két jellegzetes és fontos művel szerepel.Az 1945 utáni anyag legegységesebb része az Európa Iskolához tartozó Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér, Zemplényi Magda, valamint Gadányi Jenő műveinek együttese.Az 1960-as, 70-es évek magyar művészetéből többek között Bor Pál, Tóth Menyhért, Molnár C. Pál, Klie Zoltán, Bolmányi Ferenc, Szabó Vladimir, Z. Gács György, Ágh Ajkelin Lajos, Vaszkó Erzsébet, Szentiványi Lajos, Sikuta Gusztáv, Repcze János, Börzsönyi Kollarits Ferenc művei kerültek a gyűjteménybe.

Haas János gyűjteményének önálló bemutatói eddig a Zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, Nyíregyházán a Városi Galériában, Pápán a Városi Képtárban, Veszprémben, a Csikász Galériában, Budapesten a Kassák Múzeumban kerültek megrendezésre.

(Forrás: Benedek Katalin és Csaplár Ferenc katalógus-előszavai alapján.)


































1055 Budapest, Falk Miksa u. 13. Telefon: +36-1/302-5337. Mobil: +36-20/983-7246
E-mail: haasgaleria@haasgaleria.hu, haasgaleria@tvnetwork.hu
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 10 - 18 h, szombaton: 10 - 13 h